Az alkotók ma már teljes mértékben uralják a TikTok-ot. Hogy miért? Ők hozzák létre vagy népszerűsítik a trendeket, kihívásokat indítanak, márkákkal dolgoznak együtt, virális tartalmakat hoznak létre, milliós nézettségeket generálnak.
Na és persze ne feledkezzünk meg a nagy összegű bevételekről sem, amiket a hirdetéseknek hála kereshetnek. A TikTok bevezette a Creator Fund nevű programot, aminek a célja, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a tartalomkészítőknek.
Ezt a programot rengeteg kérdés övezi, így most egy picit beleássuk magunkat a témába!
Mi az a TikTok Creator Fund?
A TikTok Creator Fund egy hivatalos alap, amelyet az alkalmazás hozott létre, hogy kompenzálja az alkotókat a tartalomért. Maga a platform szerint ennek az a célja, hogy „jutalmazza” a felhasználókat „hihetetlen TikTok videóikért és kreativitásukért”.
Hónapokkal az Alkotói Alap 2020. júniusi első bejelentése után a hivatalos TikTok @CreatorPortal fiók egy sor videót tett közzé, amelyek elmagyarázzák, mi az alap és hogyan működik.
Íme néhány fontos tudnivaló:
· A 2020-ban alapított TikTok Creator Fund 200 millió dolláros kezdeti befektetéssel indult. Jelenleg a TikTok célja, hogy három éven belül több mint 1 milliárd dollárra növelje az alapot.
· A kompenzáció és az Alkotói Alapra való jogosultság az alkotó mutatóin alapul. Ez magában foglalja a nézettséget és az elköteleződést.
· Az alap kezdeti küldetésének része az volt, hogy az alkotóknak eszközöket biztosítson a „megélhetéshez” és a „karrier beindításához” a TikTokon keresztül.
· A TikTok határozottan kitart amellett, hogy bármilyen témában aktív és bármekkora méretű követőbázissal bíró alkotó részesülhet az alapból
· Az alap hangsúlyozza az „eredeti és hiteles” tartalom fontosságát is, amely a TikTok „örömöt és kreativitást inspiráló” küldetéséhez kapcsolódik.
Mi a TikTok Alkotói Alap célja?
A TikTok azt állítja, hogy az alap azért van, hogy támogassa az alkotókat. A sorok között olvasva vegyük figyelembe a további motivációkat, például:
Több tartalom ösztönzése
A TikTok szerint a felhasználók 56%-a azt állítja, hogy azután kap ihletet videók létrehozására, hogy lenyűgöző alkotói tartalmat lát. Az alap egyedülálló ösztönzés, hogy még több időt töltsenek a felhasználók az alkalmazásban és még több saját tartalmat gyártsanak.
Az influencerek népszerűségének kihasználása
A TikTok influencer marketing virágzik – ezt nem kell bizonygatni senkinek. Elég akár pár percet eltölteni a For You oldal lapozgatásával és máris találkozhatunk népszerű alkotókkal és fizetett hirdetésekkel is. Az Alkotói Alapon és a Marketplace-en keresztül a TikTok lépéseket tesz annak érdekében, hogy az alkotók a platformon történő kompenzációjára összpontosítsanak.
Bár nincs kifejezetten kijelentve, ez egy módja annak, hogy megakadályozza az alkotókat abban, hogy önállóan keressenek ügynökségeket – az alkalmazás arra ösztönzi őket, hogy inkább támaszkodjanak rájuk, magára a TikTok-ra.
Kapcsolatteremtés az alkotókkal
Minél több alkotó válik virálissá, annál jobban jár a TikTok. Az Alkotói Alap arra szolgál, hogy a platform kiemelje „legjobb” felhasználóit.
Hogyan lehet csatlakozni az Alkotói Alaphoz a TikTokon?
A következő videó elmagyarázza, hogyan lehet belépni az Alkotói Alaphoz annak a felhasználónak, akinek már megjelent ez a funkció:
Természetesen vannak alapvető feltételei, hogy valaki bekerülhessen az Alapba.
Ezek a következők:
· Betöltött 18. év
· Legalább 10.000 követő
· Legalább 10.000 nézettség az elmúlt 30 napban
· Rendszeres, eredeti tartalmak posztolása, amik megfelelnek a közösségi irányelveknek
Bizonytalan vagy közösségi média eredményeidben? Fejlesztenéd a kommunikációt? Megnézzük akár iparágad szintjén is, hol állsz! Kattints további információkért!
Comments