top of page

Tégy jót a Facebook-on!

Szerző képe: Klausz MelindaKlausz Melinda

Sajnos még mindig rengeteg helyen van éhezés, vagy éppen történnek katasztrófák, de szerencsére a közösségi média erejének is köszönhetően, az emberekben egyre inkább késztetést éreznek arra, hogy tegyenek valamit az ilyen ügyekért. Ezért is kezdeményezte Zuckerberg és csapata az adományozó szolgáltatás létrejöttét a Facebookon.

Naomi Gleit, a termékfejlesztési menedzsment alelnöke a Newsroomnak a következőt nyilatkozta:

„Az emberek hajlandóak pénzt áldozni a katasztrófa sújtotta területek áldozataira, eltűnt gyerekek megtalálására és egyéb fontos problémákra, amik érdeklik őket. Azt vettük észre, hogy amikor a közösségek lépéseket tesznek egy jó ügy érdekében, az gyakran emberéleteket menthet. Az adományozó felületet azért hoztuk létre, hogy az emberek a Facebook elhagyása nélkül is képesek legyenek segíteni másokon.”

Jelenleg 37 szervezet teszteli az adományozó felületet, köztük a Mercy Corps, a National Multiple Sclerosis Society és a World Wildlife Fund. Hamarosan pedig szélesebb körben is elérhetővé válik majd. Addig is, mutatjuk a videót, hogy hogyan is fog működni:


A Facebookon az újításnak köszönhetően a nonprofit szervezetek egyszerűbben elérik támogatóikat, el tudják mesélni saját történetüket, hogy mi célból gyűjtenek, és hogy azzal hogyan is haladnak.

Természetesen, mivel mégiscsak a Facebookról van szó, ezért az adományozóknak lehetőségük nyílik majd arra is, hogy ismerőseikkel megosszák jócselekedetüket a közösségi oldalon.

De hogyan is néz ki a valóságban egy ilyen adománygyűjtő kampány?

Mutatunk rá 2 példát:

A különleges fajok és vadállatok védelme érdekében itt lehet adományozni, aki pedig a szíriai menekültválsággal kialakult helyzeten szeretne segíteni, az a linkre kattintva teheti meg.

Mit gondolsz erről a megoldásról?

2 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


info @ socialmediaacademy.net

70 / 633-8980

  • Blog
  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
  • White Twitter Icon
  • White LinkedIn Icon

©2023.

Klausz Social Group Kft.,

Felnőttképzési szám: B/2020/008448

Klausz Melinda e.v.

A The Social Media Academy együttműködő partnere

és kivitelező csapata a többszörösen szakmai díjazott 

kozossegi-media.com.

628768.png
marketing-diamond-award-2x2018-400.png
marketinggyemant_2x_400.png
okkvm-online-vedjegy-2x-300.png
tsma_logo.jpg
bottom of page