top of page

Kezdődik a fesztiválszezon!

A nyári

szezon közeledtével megkezdjük az érdeklődést, hogy hova, merre, s főleg milyen nyári rendezvényekre, fesztiválokra érdemes mennünk. A döntésben nagy segítségre lehetnek a közösségi média felületek, valamint jó barátunk, a Google is. A keresőbe írt szavakat azonban a Google megőrzi, amely a marketingesek számára kiváló szekunder kutatási terepet jelent.

Megnézhetjük például azt, hogy a “fesztivál” kulcsszó és néhány konkrét fesztivál nevének keresettsége az idő függvényében hogyan változott. Általánosságban elmondható, hogy mindegyik esetben nagyon szépen megfigyelhető a szezonális hatás, tehát a nyári időszakban kiugróan magas a keresés a többi hónapokhoz képest. A fesztivál szó keresettsége stabilnak mutatkozik két kirívó évet (2005. és 2011.) leszámítva.Amíg a VOLT Fesztivál Google-ban történő keresettsége folyamatosan és stabilan növekedni látszik, addig az EFOTT és a Balatonsound csökkenő tendenciát mutat. A Balatonsound 2008-ban, míg az EFOTT 2005-ben és 2006-ban tetőzött keresettség tekintetében.


Az időbeli változások mellett az érdeklődés regionalitása is igen hasznos a marketingesek számára, ugyanis a célcsoport származási helyét, így a marketingüzenetekkel megcélzandó megyéket és régiókat mutatja be. Sziget esetében Pest, Komárom-Esztergom és Nógrád megye lakói, VOLT esetében Győr-Moson, Vas, Nógrád és meglepő módon Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Balatonsound (zöld megyejelölésű kép) esetében Veszprém, Fejér és Pest megye, míg EFOTT esetében (első kép, lila megyejelöléssel) szintén érdekes módon Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér és Tolna megye lakói írták be leggyakrabban ezt a kifejezést a Google keresőjébe.

A keresők megyéinek időbeli változásait 2004-től napjainkig videóban is megszemlélhetjük, így például a Sziget keresőszóra rákeresők regionális változásait is.


Fontos azonban azt a méréshez elmondani, hogy a szavak számos jelentéssel bírnak, így például a Sziget szó esetében többek között a Margit-sziget, Magyar Sziget, Sziget Színház és társaik, a VOLT esetében a volt, mint múlt idejű létige is jelentősen befolyásolja a keresettséget. Azonban, ahogyan a kapcsolódó kifejezések listájából kiderült, ezek a más jelentések jelenléte a tényleges fesztiválok jelentős előfordulási gyakoriságával szemben elenyésző. Másik tény, hogy a Google-ban történő rákeresések száma nem (feltétlenül) azonos az adott fesztivál tényleges keresettségével, azonban izgalmas elemezni az itt történő változásokat!

Te milyen fesztiválokra szoktál rákeresni?

Commentaires


info @ socialmediaacademy.net

70 / 633-8980

  • Blog
  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
  • White Twitter Icon
  • White LinkedIn Icon

©2023.

Klausz Social Group Kft.,

Felnőttképzési szám: B/2020/008448

Klausz Melinda e.v.

A The Social Media Academy együttműködő partnere

és kivitelező csapata a többszörösen szakmai díjazott 

kozossegi-media.com.

628768.png
marketing-diamond-award-2x2018-400.png
marketinggyemant_2x_400.png
okkvm-online-vedjegy-2x-300.png
tsma_logo.jpg
bottom of page